Patrizia Gucci - Szingli

Patrizia Gucci – Szingli

A könyv borítója

Jól emlékszem, amikor először akadt meg a szemem Patrizia Gucci könyvén. Mint minden lelkes moly, azonnal elolvastam a fülszöveget – hiszen mi sem lehetne árulkodóbb egy könyvről –, és tudtam, ezt a könyvet el kell olvasnom. Hogy melyik volt az a mondat, amely meggyőzött erről? Nem, nem az, hogy egy magabiztos, istenített nő magánéletéről, valamint szépségtitkairól olvashatok, és nem is az, hogy beavasson a szingli lét édes kis titkaiba. A kulcsmondat ez volt: „A legnagyobb luxus, hogy csak magunktól függünk: miért kellene elhinnünk, hogy képtelenek vagyunk férfi nélkül élni?” Ez az a tételmondat, amellyel a leginkább azonosulni tudtam a könyv elolvasása nélkül is, mivel maximálisan egyetértek vele. Ne ijedjetek meg, nem kezdek el statisztikai adatokkal dobálózni, hogy Magyarországon hány nő szingli 2012-ben, és saját példákat sem hozok, de az igét, miszerint egy nő férfi nélkül is teljes egésznek érezze magát, támogatom, és törekszem is eme állapot elérésére. Az már más kérdés, hogy ez a könyv egyáltalán nem vitt közelebb nem hogy a hogyanhoz, de máshoz sem…

Patrizia Gucci

A szerző: Úgy tartják, a név kötelez, s ez ezúttal sincs másként. Nem csalás, nem ámítás, és még csak véletlennek sem nevezném a nívót és divatot sugárzó vezetéknevet, amely jelen esetben a világhírű Gucci divatház alapítójának a dédunokáját fedi. Patrizia Gucci az írás mellett többek között divattervezéssel, újságírással – saját rovata van a Donna Moderna című olasz hetilapban – és festéssel foglalkozik, tehát elmondhatjuk, igazán sokszínű jelenség. Hazánkban eddig két könyve, a Szingli, illetve a Csábítás jelent meg.

Amikor a kezembe vettem a könyvet, arra számítottam, hogy majd egy könnyed, bohókás, hasznos tanácsokkal, esetleg vicces fordulatokkal telített olvasmány elébe nézek – tudjátok, amolyan Bridget Jones-féle sztorira gondolok, amikor az olvasó hipergyorsan átérzi a főszereplő minden kínját-baját, és egy pillanatra elhiszii, nincs egyedül ebben a zord világban. Nos, bátran kijelenthetem, tévedtem! Már a borító is roppant figyelemfelkeltő, ahogy a szlogen is: „Egy Gucci boldogságának titkai.” Rögtön szöget ütött a fejembe a gondolat, vajon ami egy Guccinak boldogság, az egy hétköznapi, magyar nőnek is az? Azért lássuk be, bármennyit is áldozunk a divat oltárán, bármennyire sóvárgunk egy-egy mesés ékszerért, a legtöbb nőnek ez vajmi kevés – márpedig az ’idealizált’ nőalak mintha csak ezt hirdetné. Ahhoz, hogy már az ajánlóm elején megemlített teljes létet elérjem – SZINGLIKÉNT! –, valóban elég, hogy divatos ruháim legyenek, minél drágább ékszereim, és hihetetlen magabiztosságom? Erősen kétlem. Mindenesetre, mint tudjuk, a marketing fontos, ezt pedig – részben – egy figyelemfelkeltő borítóval tökéletesen el lehet érni – és itt meg is ragadnám a lehetőséget, hogy gratuláljak a PR-ral foglalkozó szakembereknek, akik kitalálták a reklámstratégiát, sikerült eladniuk a díszes külsejű, nagy büdös semmit! Olvasás közben mindvégig olyan érzésem volt, mintha a szerző igyekezne roppant intellektuálisnak tűnni, ezt pedig legtöbbször a kis alfejezetek elején lévő, roppant bölcs – időnként abszolút nem odatartozó – idézetekkel próbálta elérni. Nem sikerült! Tény, hogy van egy-két olyan gondolat is, ami valóban hasznos lehet egy szingli nőnek, bár ezek a magasröptű elgondolások elég ritkán tárulnak az olvasó szeme elé. A végén már szabályosan idegesített a szingliség ezen megközelítése – komolyan, mintha ez valami paradicsomi nyugalommal és boldogsággal kellene, hogy eltöltse az embert. Mindent összevetve ez a könyv, a maga százkilencvenegy oldalával együtt egy katasztrófa volt!

Pontozás: 5/0 (olvashatatlan)