Jodi Picoult – A nővérem húga (My Sister's Keeper)

Jodi Picoult – A nővérem húga

"Amikor gyengéden a másik oldalra fordítja a fejét, látni, hogy a papírtörülköző nedves lett az arca alatt. Megtanulom a lányomtól, hogy nem kell ébren lenni ahhoz, hogy az ember sírni tudjon."

Azzal kezdem, amivel remélem, hogy mindenkit meg tudok győzni: ennek a könyvnek kötelezőnek kellene lennie a középiskolások számára. Ha én tanár lennék, ezt biztos, hogy olvastatnám, és abban is biztos vagyok, hogy a diákok nagyobb száma lenne könyvforgató.

(Ez a borító pedig hihetetlenül gyönyörű! Sokáig tudnám bámulni.)

Igazából azt sem tudom, hogy mit írjak... Úgy tökéletes, ahogy van. Emberi, életszagú, könnyfakasztó, szívfacsaró, meseszép és nem utolsó sorban humoros.

Ez a történet egy családról szól, ahol a középső gyermek, Kate, leukémiás lesz kiskorában. Ettől kezdve felfordul a család élete, mondanom sem kell. Állandóan kórházba járnak, várják a csodát, miközben egy csomó-csomó gonddal kell szembenézniük.

A legkisebb lány, Anna, azért született meg, hogy megfelelő donorja lehessen nővérének. Ő adja neki az őssejtet, a csontvelőt, vért. Ettől él még sok-sok évig Kate, és ezért az egész család hálás Annának, csak senki nem mondja meg neki.

Tizenhárom évesen Anna úgy dönt, hogy bepereli a családját, hogy ő rendelkezhessen a saját teste fölött. Éppen egy vesetranszplantáció előtt állnak, amikor Anna erre a döntésre szánja el magát. Egyébként teljesen meg is értem. Hisz őt sosem kérdezte meg senki, hogy odaadja-e a csontvelőjét, csak befektették a kórházba, és már végezték is rajta a beavatkozásokat. Mindenről le kellett mondania, hiszen Kate-tel bármikor történhet valami, és akkor automatikusan ő is indul a kórházba...

A bátyjuk, Jesse, egy lázadó fiatal, aki mindent megtesz azért, hogy keresztbe tehessen a szüleinek, állandóan bajba sodorja magát, elég kemény balhéi vannak. És őt is teljes mértékig meg tudom érteni, hiszen a periféria szélére szorult, az ő egész élete is csak Kate körül forgott.

Első olyan könyv, ahol minden szereplőt meg tudtam érteni. Mivel több szemszögből van bemutatva a történet, így mindenkiből kapunk egy kicsit. Aki elsőnek nem volt szimpatikus, az a végére az lesz. Megértesz mindent és mindenkit, miközben potyognak a könnyeid – ettől gyönyörű ez a történet.

Minden tiszteletem az írónőé, hogy egy ilyen csodát alkotott nekünk. Azonnal hozzá is csaptam a kedvenceim közé, és biztosra veszem, hogy fogom még a kezeim között forgatni.

A végéről inkább nem mondanék semmit, mindenki olvassa el, és maximálisan megérti.

Készült belőle néhány éve egy filmváltozat is, amit én még nem láttam, de állítólag teljesen más a vége is, mint a könyvnek. Ha ajánlhatom, akkor kezdjétek a könyvvel, úgy biztos nem ér majd csalódás.

Pontozás: 5/5