Bakonyi László István: Egy viharvert tanár félperces történetei
Háttér: Ennek a kötetnek a története nagyon érdekes. A szerző már évek óta „koptatja a billentyűket”, eme történeteknek a korábbi változatai is a Facebookon kezdték. Könyv formájában a szösszenetek 2014 január 20-án láttak napvilágot, magánkiadásban.
Számíthatunk még két további, hasonló kötetre, ezek iránt a közösségi portálon lehet érdeklődni, valamit olvasni a felkerült részeket.
Példányrendelés és lájkolda itt:
LINK
Nem olyan régen egy barátnőm megkérdezte: volna kedved elolvasni egy könyvet? Naná, mondtam, nekem ahhoz mindig van! Így jutott el hozzám ez a kötet, amit rövid úton mindenkinek ajánlok is.
Ahogy a sokat sejtető cím is elárulja, itt bizony félpercesekről, drabble-ökről, rövid lélegzetű művekről van szó. Témákra írt történetek sokasága, fantasztikus humorral, igényes tálalásban.
Adott egy átlagos kis magyar család – apu, anyu, gyerkőc, kutya. A kötet öt fő részre tagolódik, amelyekben több férfiszerepet ismerhetünk meg (családapa, tanár, férfiember, aki megoldja maga és férfiember, aki segítséget kér). Az első egység a család.
Nem lövöm le a poént, ha azt mondom, hogy a családfő gondolatait ismerjük meg, az ő szemén keresztül látjuk a világot. Természetesen, akár a levegőt, szívjuk magunkba a humorát, a cinizmusát, a nem mindennapi önkritikáját. Félelmetesen jól bánik a szavakkal, a szórakoztató-irodalom titkait, fegyvereit kitűnően használja – régen volt utoljára, amikor késő éjjelig fent maradtam volna egy könyv miatt. Na, nem azért, mintha nem akadtak volna jó olvasmányaim, hanem egy ideje az alvás számomra szent és sérthetetlen.
A kötet eme része címszavakban: pelenkacsere, gyerekorvos, kutyás sztorik, babás sztorik, pénzes sztorik, nem hiszem el, annyira nevetek, hogy végem van!-sztorik...
Ezt az idézetet választottam ide – egyrészt, mert gyönyörűnek találtam a gondolatot, másrészt, hogy jelezzem, a humorban bővelkedő tálalástól függetlenül itt komoly témákról is szó van, csak olyan a csomagolás, hogy ez elsőre nem tűnik fel.
„Lányom születése alapjában változtatta meg az életem. Ahogy egy jó barátom mondta, az a pillanat, amikor először tartja az ember a karjaiban a gyerekét, az fogja őt egyszerre felnőtté és férfivé is változtatni, nem csak apává.
(...)
Amit a barátom mondott, az egyébként igaz. Az olyan érzés, amit nem lehet leírni. Annyival egészíteném csak ki, hogy onnantól az embernek van még egy szerelme a felesége mellett. Ez a kettő meg elég ahhoz, hogy egy életet kitöltsön.”
2. rész – Az AkárMelyikLehetne Gimi
Az abszolút kedvencem! Nem bántam volna, ha még úgy ötven oldallal tovább tart...
Nagyjából úgy tudnám összefoglalni, hogy mi van akkor, ha az ember tanára egy troll. Gimis sztorik a valóságból, kemény, de jól elrejtett kritikával fűszerezve. (Mindazon túl, hogy a tanárok nincsenek igazán értékelve és megfizetve, mint ahogy ezt amúgy a könyvből is megtudjuk :D), ez nem lehet egy unalmas szakma. Minden nap tanul valamit az ember, például, hogy a „Nagy Britanniában az egy főre eső dohánygyárak száma 300”, meg hogy a magyarságnak 13 törzse volt a honfoglalás idején, és „hogy egy tízemeletes ház az nagyjából tíz méter magas lehet, és hogy egy nyolc-száz méteres vízesésen lezuhanva nagyjából fél óra hosszan zuhanhatunk.” Mindezt a diákok szerint, persze.
A suli a fiatalok közösségi életének koronázott királya, hozzám egyébként, mint téma is nagyon közel áll, nem tudom megunni az iskolás regényeket. De még sosem olvastam tanári szemszögből – eddig. Ez fogott meg a legjobban: hogy egy olyan ember szemén keresztül láthattam a dolgokat, aki a másik nem a sötét :D oldalon áll.
3. rész – A nagy házalakítás
Hát, igen.
Sztorik és feljegyzések (elrettentő példák) arról, hogy mi van akkor, ha ki akarjuk cseréltetni a zuhanykabint, a falban futó vezetékeket, megbuherálni a láncfűrészt. Egy férfi „hát ezt én is meg tudom csinálni” kezdetű gondolatai, egészen odáig, hogy „ki ismer egy jó vizest/villanyost/építkezési vállalkozót?”.
Mondjuk azért némi tanító jelleget is felfedeztem ebben a részben. Soha nem szabad feladni! És, hogy tapasztalatokat mindig és mindenhonnan lehet gyűjteni, illetve, az ember sosem tudhatja, mire képes, ha meg sem próbálja.
Meg, hogy mire nem képes.
„Utánaolvastam azért neten, hogy mennyire bonyolult egy ilyen kabint összerakni, és kicsivel sem lettem nyugodtabb. Még a szakemberek is azt írták, hogy bízzuk náluk is szakemberebbre...”
4. rész – Kicsiny falum...
„Ha azt mondom a diákjaimnak, hogy falun lakom, legalább kettő-három lelki szemei előtt már meg is jelentem, amint egy sötét hajnalon késsel a kezemben, egy subába burkolózva, birkabőr kucsmában, törkölypálinkagőzt lehelve berúgom a disznóól ajtaját...”
Magyar emberek magyaros sztorijai, magyar mentalitással. Faluhelyen. A hétvégi, a fenébe, hogy a szomszédnak reggel kell flexelnie kezdetű történeten keresztül a majálisig, a mindenkit-ismerek-nénik furcsa kérdezősködésein át egészen a komatálig.
A saját otthonomat juttatták eszembe ezek a sztorik. Ezért (is) tartom csodálatosnak a kultúránkat: ami igaz az én kis otthonomra Pest megyében, az az ország másik felében is úgy van.
5. rész – Vegyes-vágott
Az a fejezet, amiben mindenfélét kapunk, ami első ránézésre nem tartozik sehová, de a kötetben mégis helye van.
„...másrészt meg nem akartam belekeveredni a tatabányai szaloncukormaffiába, ismét nemet kellett mondanom.
Pedig, lehet, hogy megfordult volna a sorsom, és a szaloncukor-keresztapa felfigyelt volna rám. Idén csak bolti trükközés kicsiben, jövőre már terítés, két év múlva meg már lehet, hogy én vezethettem volna a műkakaó-bevonómassza gyárat.”
Kedvencem az utolsó szösszenet, amiben még Elton John is megjelenik, noha nem teljes valójában. De ahhoz, hogy megtudd, mi ez a sztori, már a könyvet kell elolvasnod ;)
Könnyen beszippantja a szöveg az olvasót. Gördülékeny, nincsen túlírva, túlcicomázva, az egyszerűségében rejlik az ereje. Ezt nem rossz értelemben használom itt, hanem azt próbálom szemléltetni vele, ahogyan én a történeteket láttam. Ezekhez a témákhoz ez a hangnem kellett, ezzel a hosszal. Átlagosan egy, másfél oldalasak a félpercesek, ami baromi jó pszichológiai húzás is lehetne – csak még egyet elolvasok, aztán lefekszem...
Abszolút pozitív élmény volt, nem csalódtam! Külön köszönöm a szerzőnek azt a sok mosolyt, amit az arcomra csalt.
Pontozás: 5/5, tehát a klassz! Olvassátok! kategória. Egyértelműen.
Dióhéj: döbbenet volt számomra ez a könyv. Nem sok ilyesmit olvastam még eddig - nem úgy, hogy jó véget érjen a történet. Gréta a kórházban eltöltött időszakról mesél nekem, nekünk, a beavatkozások keménységéről, a könnyekről, és nem utolsó sorban a kitartásról. Elképesztő, hogy milyen tudatosan építette fel a gyógyulását, ha mondhatom ezt így. Hiába voltak nehéz és elkeseredett pillanatai, tudta, hogy meg fog gyógyulni. Nem sajnáltatta magát, és ettől vált nekem igazán szimpatikussá. Nagyon nehéz erről a betegségről úgy írni, hogy ne legyen dagályos és szándékosan szánalmat ébresztő, de A szívem ezerkétszázat átment ezen a rostán.
