2013. november 5., kedd

J. Sterling – A hibátlan játék (The Perfect Game)

J. Sterling – A hibátlan játék (The Perfect Game)

„Akartam, hogy akarjon engem. Szükségem volt arra, hogy szüksége legyen rám.”

Háttér: Az Ulpius-ház több friss, New Adult kategóriás regénnyel is előrukkol, a rajongók legnagyobb örömére, amelyek között A hibátlan játék is helyet kapott.
A regény egy sorozat első kötete, és remélem, majd mi is megkapjuk a
The Game Changert (ez most nyáron jelent meg Amerikában),
valamint a The Sweetest Game-et.

Dióhéj: Az egyetemi baseball-csapat nagymenője, Jack Carter, egyszer csak felfigyel a vonzó, parkolóban táncoló Cassie-re, és addig nem tágít mellőle, míg a lány igent nem mond a randiajánlatára. Nagyon hamar kiderül, hogy az első ránézésre különbözőnek tűnő fiatalok mégis olyan összhangban képesek élni, ami mindkettejük életében első és megismételhetetlen...
Szerelmesek lesznek egymásba, ahogy az lenni szokott.
Nagyon intenzíven.
De aztán történik valami... És ez a szerelem fájni kezd.
Mindkettejüknek.
Egy könyv arról, hogy két huszonéves hogyan tanul meg szerelmesnek lenni, hibázni és megbocsátani.

Komolyan mondom, kurvára angyalnak nézett ki. És én akartam az ő ördöge lenni.

J. Sterling
Bajban vagyok. Bajban, mert nem tudok egészében nyilatkozni erről a könyvről, csak ha kettéosztom. Tehát van „első fele”, meg „második”. Értelemszerűen az elejével kellene kezdeni, amivel nekem a főbb problémáim voltak.

Egyrészt dühös vagyok. Méghozzá nagyon, mert ebből a részből annyi mindent ki lehetett volna hozni! De ez nem történt meg. Kaptunk egy nagyon jó kis alapot, menő, nagyképű, de ellenállhatatlan sráccal (ami megunhatatlan), kedves, belevaló csajszival (na, végre), aki nem adja be elsőre a derekát... Én valami olyasmit vártam, hogy elkezdődik a vadászat, a kis játszadozás, de nem ez lett belőle. Már a könyv tényleg elején Cassie igent mond a randira, és amint ennek a résznek a végére érünk, amiből sejteni lehet, hogy tényleg elindult valami, már vége is van. Mivelhogy a következő fejezet az egy hónap múlva, abban pedig már rég szerelmesek, boldogok, stb. És nekem itt bukik meg a könyv első fele: nem ismerem meg a karaktereket, nincsenek leíró, átvezető részek. Szerkezetét tekintve szinte az egész párbeszédben íródott, ami egyrészt ez a kedves kis adok-kapok évődés, másrészt pedig nagyjából ennyi:
- Szeretlek...
- Én is nagyon szeretlek.
- Hiányzol.
- Te is nekem.
Szerintem nem ettől lesz romantikus valami.
Százszor látott jelenetekkel vannak teletűzdelve az oldalak. Az egyik szereplő állandóan arra gondol, hogy milyen izmos, szexi a párja, a másik pedig, hogy mennyire jó hátsója van ennek a lánynak... Most komolyan. Mesélnek magukról egymásnak, az emlékeikről, az érzelmeikről, de ennyi. Nem ismerjük meg a karaktereket igazán, már ha vannak nekik igazi jellemvonásaik, viszont olvashatunk hosszú ömlengéseket meg felesleges drámázást. A váltott szemszögek viszont jót tettek a regénynek, teljes egészében!

Csak azt mondom, néha az elengedés az egyetlen, ami megmutathatja, ki az, akihez igazán ragaszkodnod kell.

Olyan volt az érzésem, miközben olvastam, mintha egy hullámvasúton ülnék. A történetben is így váltakoztak a hangulatok, és lényegében a fontosabb jelenetek is ennyi ideig is tartottak. Felülsz, visítasz, örülsz néhány percig, de aztán azon kapod magad, hogy vége... Ha jobban ki lett volna bontva ez a szerelmi szál (sokkal részletesebben), és a karakterek is mélyebben lettek volna ábrázolva, megszakadna a szívem a gyönyörűségtől, annyira imádnám ezt a könyvet.

A második feléről spoiler nélkül: jó, szappanoperába illő volt, igen. Tagadhatatlan. De végre láttam emberi megmozdulásokat! Végre nemcsak azt a szerelemittas szöveget kaptam, mint előtte, hanem megmozgatott rendesen, ott belül... Néhány sor, mondat, rész az elevenembe talált, és éreztem, hogy na, basszus, ez most tényleg. Megcsillant valami a karakterekből – és ez nagyon jó. Ez mentette meg az egészet, legalábbis az én szememben. Itt is pörögtek az események, de annyira nem, mint az elején, nem akart az írónő mindent elintézni két fejezetben.

És az igazság az, hogy ha szívbéli ügyekről van szó, a távolság az csak távolság – akár kevés, akár sok mérföldről van szó.

Na, de kanyarodjunk vissza kicsit úgy a komplex képre, már amennyire tudok úgy nyilatkozni róla.
Ami rettenetesen megfogott, érdekelt és néha csak ez vitt előre az olvasásban: a baseball. Az a fajta lány vagyok, akinek halványlila gőze sincs róla, hogyan és milyen szabályok szerint kell ezt játszani, de ettől függetlenül is imádtam! Az a hangulat, ami a csapatot, ami Jacket, ami a stadiont körbevette... Hát az valami csodálatos. Igen, úgy éreztem olvasás közben, hogy ide nekem egy Carter, 23 feliratú mezt, hadd vigyorogjak benne!

Dean, te drága! (Dean Jack öccse, aki ugyanarra az egyetemre jár, és úgy tudnám leginkább jellemezni, hogy ő a biztos pont.) Sok értékelésben olvastam, hogy ő lett az abszolút kedvenc. Hát, megértem :D 
SPOILER
És mennyire jó, hogy nem jöttek össze Melissával! Már-már azt hittem, hogy ők is összeborulnak, és micsoda happy lesz itt, de ebben kellemesen csalódtam. Na, nem mintha nem érdemelnék meg egymást... A későbbiekben talán megtörténik még ez is.
SPOILER VÉGE

Nem az a kérdés, hogy mi a franc vonz engem a seggfejekhez, hanem inkább az, hogy mi a francért seggfej a legtöbb pasi.

Mindent összevetve ez egy szórakoztató regény, ha az ember el tud vonatkoztatni a hibáitól. (Persze, ki mit tekint annak, ugyebár.) Azt már előre látom, hogy egyesek imádni fogják, mert lesz, akit beszippant ez a lendületes regény az első oldaltól kezdve. Megértem őket is, mert azt hiszem, tudom, látom, mi az imádni-való benne. Csak kár, hogy én nem tudtam felülemelkedni...

Pontozás: 5/3

Köszönöm a könyvet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése