Fejős Éva - Helló, London

Fejős Éva – Helló, London

A könyv borítója

Tudom, régen volt, hogy bármilyen ajánlóval is jelentkeztem volna, de most úgy döntöttem, ideje visszazökkennem a blogolásba, és mi sem alkalmasabb erre a célra, mint a Kultúrkáló, hiszen még mindig imádom megosztani másokkal a nézeteimet, gondolataimat. Ezen a napos, augusztusi délutánon nem egy sorozattal, filmmel, de még csak nem is egy videoklip kivesézésével rukkolok elő, hanem egy nemrégiben olvasott könyvvel. Ezen a nyáron az írás kissé háttérbe szorult nálam, így elkezdtem kompenzálni azzal, hogy újra a könyvekbe temetkeztem. Amikor először elolvastam a könyv fülszövegét, be kell vallanom, viharos gyorsasággal helyeztem vissza a könyvespolcra, de nem is olyan régen, egy nagyszerű kezdeményezésnek hála mégis a kezembe került, én pedig háttérbe szorítva az előítéleteimet olvasni kezdtem…

Fejős Éva (Fotó: Szabó Adél)

Az írónő: 2001-től 2012-ig a Nők Lapja újságírója, előtte szabadúszóként női magazinokba, heti- és napilapokba írt interjúkat, riportokat, minikrimiket; egészségügyi rádióműsort szerkesztett, illetve 22 részes tévésorozatot írt a Duna Televízió számára. Első könyve, egy kalandregény 1999-ben jelent meg Holtodiglan címmel.

Az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent regényei: Bangkok, tranzit (2008), Hotel Bali (2008), Csajok, Eper reggelire (2009), A mexikói, Cuba Libre (2010), Dalma (2011 március), Helló, London (2011 június), Karácsony New Yorkban (2011 november), Karibi nyár (2012 június), Szeretlek, Bangkok (2012 augusztus)(Forrás: Fejős Éva hivatalos facebook oldala)

Elérhetőségek:

Honlap: www.fejoseva.hu

Facebook: http://www.facebook.com/fejoseva

Azt azért már most, az ajánlóm legelején szeretném leszögezni, hogy nem ez az első könyv, amelyet az írónőtől olvasok, és talán éppen ez az oka annak, hogy kicsit kiábrándultam, hiszen a Csajok című regény minden betűjét úgy faltam, mintha csak az aznapi ebéd lett volna. Őszinte leszek: a Helló, London esetében az első, körülbelül ötven oldal elolvasása után totális csalódást éreztem – az olvasási kedvem hol az egekben volt, hol a béka feneke alatt, nem igazán találtam meg a sorok között, amit kerestem. Adott volt egy híres, valamikor tündöklő szupermodell, Luca; egy baleset, amelynek körülményei a feledés jótékony homályába merültek hat, hosszú év kóma alatt. Könnyű tehát levonni a konklúziót, miszerint az egész történet a fiatal Luca élete körül forog, azonban ezen a ponton kezdett érdekessé válni a cselekmény, és én is ezen a ponton bukkantam rá arra, amit olyannyira kerestem. De ne szaladjunk ennyire előre…

Mint a legtöbb könyvben, itt is azonnal azt a karaktert kerestem, akivel a leginkább együtt tudok érezni, aki, ha úgy tetszik, a legszimpatikusabb számomra. Sokáig gondolkodtam, kit választhatnék, hiszen meg kell hagyni, Éva kivételes érzékkel alkotta meg a könyv szereplőit – mindenkiben találtam olyasmit, ami szimpatikussá tette, és nem túlzok, még a főgonoszok között is volt olyan, akit sajnáltam. Így, hogy gyakorlatilag egy roppant zárt világot és társadalmat – a modellvilágot – tárt fel előttünk ez a könyv, vegyítve a való élettel, sikerült olyan hétköznapias, szerethető jellemeket alkotnia, hogy bárki könnyen azonosul velük. Azt hiszem, ezzel nyert meg elsőként magának, és ez automatikusan vonta maga után, hogy a cselekményért is odavoltam. Amikor átlendültem azon a bizonyos holtponton, megértettem, hogy ez a történet nem csupán egyetlen ember, hanem a közvetlen környezete útkereséséről is szól (Gondolok itt Helenre – Teri, Zsomborra, Renátára), és ez teszi olyan különlegessé a nemrég kezemben tartott könyvet. Nem a díszes borító, a cirádás betűk, hanem az emberi sorsok, amelyek minden egyes sorral közelebb kerülnek a végleges pusztuláshoz, vagy éppen a felemelkedéshez, én pedig – legyen szó Londonról, vagy éppen a napfényes Virgin Gordáról – lelkesen követtem mindennapjaik hullámvölgyeit. Így utólag nagyon dühös lennék, ha megfosztottam volna magam ennek a könyvnek a mondanivalójától.

Pontozás: 5/5