Szilvási Lajos – Egymás szemében

Szilvási Lajos –  Egymás szemében

„Mondd, szeplős, ha egyszer nekünk is lesz gyerekünk, hogyan fogjuk nevelni? Ugye, a mi gyerekünk nem lesz olyan magányos, mint mi voltunk, amíg te nem voltál nekem, és én nem voltam neked?

Mondd, szeplős, szoktál te olyant gondolni, hogy még az egész élet előttünk áll? Ugye, te nem vagy olyan, hogy csak egy-két napra előre gondolkozol? Mert én ilyen voltam, amíg te nem voltál. Néha még ilyen sem. Néha az is hidegen hagyott, hogy holnap mi lesz. Valami lesz – rángattam a vállamat –, és ha semmi sem, az is közömbös.

Amióta te vagy nekem, én annyira megváltoztam, hogy szinte nem is igaz semmi sem, ami addig volt, amíg te nem voltál.”

Háttér: Szilvásinak 27 regénye jelent meg (8-at külföldön is közreadtak). Utolsó regénye A vincellér, amely a halála után 12 évvel, 2008 őszén jelent meg.

Ezt a könyvet a rukkoláról szereztem be, néhány héttel ezelőtt. Magam sem tudom, hogy miért, azt hiszem, ráakadtam a molyon, elolvastam a fülszöveget és úgy gondoltam, áh, jó lesz ez, happoljuk csak gyorsan.

Nálam vannak bizonyos könyvek, amelyekről tudom, hogy szeretni fogom. Ehhez elég egy fülszöveg, vagy egy-két elolvasott oldal, tényleg nem kell több, és máris magával ragad. Vagy beleszeretek. Egyszerűen nem tudom letenni. Az Egymás szemében is ilyen volt, annak ellenére, hogy nem haladtam vele gyorsan, pont így volt kényelmes.

Dióhéj: hetvenes évek, gondolom, ezt nem kell részleteznem, mindenki el tudja képzelni, vagy tanult róla. Van két tizenhét évesünk, Tamara és Attila, akik első ránézésre teljesen különböznek egymástól. Mind a ketten naplót írnak, azon keresztül látjuk őket, a világot, a másikat. Aztán, ahogy lapozzuk a könyvet, történik valami... Szerelembe esnek. Nem hangzik érdekesnek, ugye? De mégis az!

Minden szerelem szép - és ez különösen. Ez az ártatlanság, ez a tisztaság, ez az önzetlenség, ami finoman átszövi a lapokat, a napokat, az egész történetet valami káprázatos. Hatalmas változások mennek végbe a szemünk előtt, amiről gondolhatjuk, hogy természetes, és közben mégis szemet-gyönyörködtető... Hát ilyen volt ez a regény nekem.

Mivel én nem éltem a hetvenes években (még anyukám is csak a „biliegyetemre” járt), és amit a suliban tanultam róla, az nem túl valami részletes, ezért nagyon örültem, hogy ilyen közelről érezhetem az egészet. Beszívtam a hetvenes éveket, megfogtam a hetvenes éveket - ha fogalmazhatok így. Mindezt a könyv érte el nálam, ugyanis korrajz szempontjából nagyon jó. Sőt, tökéletes! Az idősebb korosztály számára a visszaemlékezés miatt lehet nagyon jó, a fiatalabbaknak pedig pont azért, amiért nekem: hogy informálódjanak.

ilyen gyönyörű
borítóval is megjelent

Ez a regény nemcsak a szerelemről szól meg a hetvenes évekről... Ez a regény boncolgat mai napig jelenlévő, megoldhatatlannak tűnő problémákat a családokról. Ez igen fontos szerepet játszik a regényben, de nincsen az arcunkba nyomva, hogy tessék, itt van, nyeld le, hanem finoman van adagolva.

Szót ejtenék a karakterekről is: mind Attila, mind Tamara, mind Betli vagy Lédi vagy Imre - hitelesek. Nagyon! Elhiszem nekik, hogy fiatalok, hogy ezek a problémák foglalkoztatják őket, hogy így gondolkodnak, mindent elhiszek.

(Ami külön óriási élmény volt az olvasás közben: a nők nők, a férfiak pedig igazi férfiak! Sok regényből manapság ez hiányzik. Nem is fűzök hozzá semmit.)

Szilvási zseniális író volt. A humora is kifejezetten tetszett. A stílusa kiváló. Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az első és utolsó, amit tőle olvastam. Kell még! (Még szerencse, hogy a családi könyvtárban vannak még regények tőle.)

Végezetül: ajánlanám ezt a regényt tizenéveseknek (és mindenki másnak is, de őket fontosnak találtam külön kiemelni). Igen, minden egyes sejtemmel, porcikámmal és hajszálammal ajánlom: lássuk ezt a világot, lássuk ezt a szerelmet, ezt az életet.

Pontozás: 5/4,5