2012. szeptember 2., vasárnap

Vavyan Fable - Varázscsók

Vavyan Fable – Varázscsók

„Késve tudom, de száz életre megjegyzem: szeretni csak a szerelem minden fájdalmával együtt érdemes, vagy sehogy. Amikor visszaszületek, nem leszek abban a helyzetben, hogy keresselek, mert nem fogok emlékezni rád. De megismerlek majd. És ha tudván tudom is, hogy én fogyok el hamarabb, akkor sem ugrom el többé a szerelem elől. Halálugrottam és lezuhantam. Nem tudok megbocsátani magamnak: te bocsáss meg nekem. Szeretlek.” (Vavyan Fable – Varázscsók)

A könyv borítója
Nagyon úgy fest, hogy ez az ’elsők’ hete, mivel második alkalommal veszek a kezembe egy olyan könyvet, melynek írójától eddig semmit nem olvastam. Sőt, ha egészen őszinte akarok lenni, akkor mindeddig fantasy témakörben sem voltam valami járatos, éppen ezért idegenkedtem kissé, de Nilla elragadtatásán felbuzdulva úgy döntöttem, teszek egy próbát. Hogy mitől féltem leginkább? Talán, hogy unalmas, Harry Potterre, avagy rosszabb esetben Gyűrűk urára hajazó történetvezetésbe botlok majd, és mivel mindeddig távol állt tőlem a varázslós, csodalényes világ, éppen én voltam leginkább meglepve, mennyire elvarázsolódtam olvasás közben…



Vavyan Fable
Az írónőről: Vavyan Fable tizenegy éves kora óta ír. 1987-ben jelent meg első regénye (eddig összesen harminchat és ezek számos újabb kiadása), köztük zsaru-, akció- és kalandregények, fantasyk (mesélőkönyvek), bohóságok és (megbotránkoztató) novellák. Fesztelenül könnyed, merész stílusával, vagány humorával, csak rá jellemző, játékos, egyedi nyelvezetével ledöntötte a műfajkorlátokat, így vált az igényes szórakoztatásra vágyó olvasók kedveltjévé. (Forrás: Az írónő hivatalos facebook oldala)


Hivatalos oldala: http://www.fabyen.hu/
E-mail címe: fable@fabyen.hu


Rendben, az igazsághoz nagyban hozzátartozik, hogy mint Coelho esetében, kis híján itt is letettem a kiolvasásról – szintén az ötvenedik oldal környékén éreztem azt, hogy egyszerűen nem bírom folytatni. Úgy fest, nálam ez a bizonyos, bűvös ötvenes szám a fordulópont, mert amint túllendültem rajta, máris tudtam, letehetetlen darab gazdája lettem. Hogy ezt a kezdeti zavart a műfajtól való idegenkedés, avagy valami más váltotta ki, most sem tudnám pontosan megmondani, de annyi biztos, hogy Meseanyónak hála többé nem félek elkalandozni a varázslények világában. Valóban egy kalandos utazásnak éltem meg a regény olvasását, mely közben a főszereplőkkel együtt sírtam, nevettem, harcoltam, álmodoztam. Egy-egy jelenetnél lehunytam a szemem, és úgy tűnt, én is ott vagyok Xerával és Sayonnal, és mint egy valóságos mesét, úgy élem meg az eseményeket. Felidézte gyerekkorom emlékeit, amikor az ágyban fekve anyukám felolvasott nekem, és én izgatottan, álomittasan vártam a mese végét. Köszönöm ezt az élményt, köszönöm, hogy elolvashattam ezt a csodás könyvet, hogy amíg a sorok között kutattam a válaszokat – még ha csak rövid időre is –, ismét gyerek lehettem.

Pontozás: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése