Interjú a könyvvámpírral, avagy...

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi

„– Ó, a kamaszbánat – bólintott apu merengve.

– Igen, az milyen kedves tud lenni! – értett egyet anyu.

Nem! Nem kedves! Miért gondolják, hogy kedves, ha sírógörcsöt kapok éjjel, ha bedagadt szemmel ébredek, és nincs étvágyam? Egyáltalán nem kedves! Tragikus! Egész úton némán ültem, és a szüleimet hallgattam, akik „mókásnak” tartják, hogy éppen meghasad a szívem.”

Háttér: Az első kötetet 2010-ben adták ki, a Könyvfesztre. Laura jó néhány díjjal és olvasóval lett azóta gazdagabb – hozzáteszem, teljesen megérdemelten. :)

Könyvadatlap a Facebookon: http://www.facebook.com/aszentjohannagimi

Leiner Laura oldala a Facebookon: http://www.facebook.com/leinerlauraofficial

Eddig megjelent kötetek

A sorozat részei:

1.        Kezdet

2.        Együtt

3.        Egyedül

4.        Barátok

5.        Remény

6.        Ketten

7.        Útvesztő

8.        még nem jelent meg (várható 2013. február – március)

Hey ho, let’s go!* – hogy olyan cortezes legyek. :)

* részlet a harmadik részből

Eme ajánlóm különleges lesz, mégpedig azért, mert ez a sorozat különleges, és különleges élményt nyújtott nekem. Másrészről sokan előítéletesek vele kapcsolatban – én is az voltam, de kérlek, hallgasd meg a történetemet! –, olvasd el a soraimat. Szeretném ledönteni azokat a falakat, amelyek a könyv köré épültek sztereotípiákból.

Akkor lássuk a (képzelt)riportot a könyvvámpírral!

E.: Miért mondod magadra, hogy könyvvámpír?

Nilla: Mert a vámpírok olyan lazák és kemények, és én is szeretem komolyan megmondani a véleményemet az olvasmányaimról, nem érdekel, ha negatív, kimondom, kiírom, és lesz, ami lesz. Persze, igyekszem nem bántó stílusban tenni mindezt, de senki sem tökéletes. :)

E.: Hogy ismerkedtél meg a Szent Johanna gimi című könyvsorozattal?

Nilla: Ez egy jó kérdés. Sokan olvasták előttem is, mivel sikk, azaz divatos, szóval hallottam már róla. Próbálok képben lenni a mai kortárs szerzőkkel. De egészen addig nem figyeltem fel rá különösen, mígnem egy nagyon jó barátnőm, Mrs. Styles, azaz Evy, fel nem hívta rá a figyelmemet. Annyit áradozott, hogy neki kellett kezdenem.

E.: Mit gondoltál róla először?

Kiragadott motívumok...

Nilla: Hogy őrülten jó! És nem tudok vele leállni! Hogy jojózik a szemem a sok olvasástól, hogy nem tudok már hogy ülni- és feküdni, hogy kényelmes legyen, de a könyvet egy pillanatra sem tettem le. Kellett.

Kicsit felvázolnám a történetet: van egy magyar lány, Reni, egy magyar iskolában, magyar környezetben, magyar barátokkal, magyar szokásokkal (!!!). Ez nagyon fontos, főleg manapság, mert sokan nem írnak hazai szereplőkkel, helyszínekkel. De Laura igen, ezt megtette, és ez csodálatos! És ez a kulcsa ennek a sorozatnak: ez rólunk szól! Rólunk, magyar gimisekről, diákokról, hiszen mindenki tudja, hogy például milyen egy unalmas október huszonharmadikai műsor, ellenben egy amerikai zászlófelvonással. Például. Szóval, szerintem ebben van az erő: tudjuk, hogy mi ez az egész, látjuk magunk előtt, velük nőttünk fel, hiszen ezek a dolgok velünk is megtörténtek/történnek.

E.: Van még valami különlegessége szerinted?

Nilla: Hogyne! De még mennyi. Kezdjük például a humorral. Nem tudom, hogy az olvasóink hogy vannak vele, de én imádni tudok úgy is egy könyvet, ha nem történik semmi, de jó a humor. Hát itt pedig nagyon jó. Sokszor csak azon kaptam magam, hogy hangosan visítok, könnyes a szemem a nevetéstől, és ez baromi jó!

Aztán ott vannak a különleges karakterek. Elsőre mindenki egyszerűnek tűnik, mondhatni, típusok. Aztán, szépen lassan megismerünk mindenkit, meglesznek a szereplők saját történetei, kerek egésszé áll össze az egész a szemünk előtt. Első pillanattól kezdve befogadjuk őket a szívünkbe, de mégsem tudjuk, hogy mi következik – engem rengetegszer leptek már meg. :)

Harmadsorban: a zene. Laura egy színes zeneskálát vonultat fel előttünk, Ramonesszel, Beatlesszel, Oasisszel, Britneyvel (!), Alvin és a mókusokkal, HS7-tel, Nirvanával, szóval van itt minden, ami kell. Egyszerűen csak pörögnek a számok, zúznak, mindig jó van jó helyen, és ez szuper.

E.: Kitérnél egy kicsit a karakterekre?

Nilla: Sírok, nevetek, gyűlölök és elolvadok velük együtt egyszerre. Nem akarok sok poént lelőni, de senki sem az, aminek látszik ebben a sorozatban. Nagyon nem.

...

E.: És Cortez? *félénk mosoly*

Nilla: Mit tudnék róla mondani? *elmosolyodik* Ő Cortez! Szemtelen, laza, muzikális, végtelenül humoros, titokzatos, beszél spanyolul (!), és mindemellett... Hát, ő Cortez!

E.: Olvasásra kinek ajánlanád? És miért?

Nilla: Mindenkinek! Sőt! Kötelezővé tenném. Hogy miért? Egyszerű oka van, amiért én díjat is osztanék az írójának, Lauárnak: százakkal és ezrekkel szerettette meg az olvasást. Ma az internet és tech. világában élünk, a könyvek egyre kevesebb figyelmet kapnak – sajnos – de Laura elérte, hogy egy nemzedék ezen nőjön fel, hogy könyveket vegyenek a kezükbe... A főszereplő lány, Reni, hatalmas könyvmoly, rengeteget olvas, és nagyon jól is teszi! Bízom benne, hogy ennek a hatására még sokan tesznek hasonlóan.

Az idősebb korosztály is ugyanúgy imádja, az én tapasztalataim ezt mutatják. És ez brutál jó! Ha ennyi embert megfog, az sosem véletlen.

E.: Van kedvenc köteted, vagy motívumod?

Nilla: kedvenc kötetem eddig a harmadik, illetve pillanat sok van... Rengeteg. Kiemelném talán a második szilvesztert (harmadik kötet), és még... Hát az egész könyvet. Én minden pillanatát imádom!

– itt megszakad az interjú, mivel a további részek nem publikusak.

Laura és az Útvesztő

Szóval, megint visszatértem. És remélem, hogy nem rettentettem el senkit, hanem csak bátorítottam. Olvassátok el, komolyan! Ez rólunk szól. Ez nekünk van írva. És hiszem, hogy előbb-utóbb mindenki megtalálja a saját Cortezét.

Vetkőzzük már le az előítéleteinket, merjünk valamiért rajongani, az nem ok, hogy más is szereti! Na és? Kit érdekel? Legalább lesz egy újabb közös témánk!

Ajánlanám végül pedig: Oasis – Wonderwall. (Katt a címre.) Ez a dal többször is felbukkan a könyvekben, én személy szerint mindig rajongok érte.

„... ugyanannyi energia észrevenni valakit, mint azon fáradozni, hogy ne vegyük észre.”