Szereplők:
Bíró Kriszta
Debreczeny
Csaba
Dóra Béla
e.h.
Epres Attila
Gálffi
László
Gyabronka
József m.v.
Kerekes Éva
Kerekes
Viktória
Kocsis Pál
m.v.
Némedi Árpád
m.v.
Novkov Máté
e.h.
Patkós
Márton e.h.
Pálya
Pompónia e.h.
Takács Nóra
Diána
Vajda Milán
Varga Lili e.h
Pár
hete volt szerencsém megnézni ennek a darabnak egy nyílt próbáját, ami több
szempontból is érdekes volt. Nem főpróba volt, tehát még nem állt össze az
előadás, sőt a színészek sem tudták még teljesen a szövegeiket, egy-egy jelenet
a szemünk előtt jött létre. Mohácsi János, a rendező még bőven alakítgatott
mindenen, illetve új ötleteket próbáltak ki.
Teljesen más volt a légkör, mint egy színházi előadáson, vicces volt, a
színészek is poénkodtak, káromkodtak, mintha ott se lettünk volna. Jó volt
bepillantást nyerni egy ilyen dologba, látni, hogy hogyan dolgoznak együtt,
hogyan oldják meg a feladatokat.
Majd
a Ma este színház!-nak köszönhetően el tudtam menni egy előadásra is, amit első
sorból nézhettem végig. A légkör egészen más volt, mint a próbán, teljesen más
volt így viszontlátni a már ismert jeleneket. Azt tudni kell, hogy nem egy
egyszerű darabról van, elég komoly problémát vet fel, szóval a két óra húsz
perc szünet nélkül elsőre kicsit soknak tűnhet, ám nagyon hamar elrepül az idő.
Az előadás pörgős, néhol meglepő, csak úgy kapkodja a néző a fejét.
A
darab a II. világháborúról, azon belül is a zsidó kitelepítésekről szól. Néhol
kicsit nehéz követni, mert nincsenek konkrét szerepek, mindenki játszik
mindent. Van, hogy például Debreczeny Csaba az egyik pillanatban még zsidó
családapa, majd hirtelen már németbarát katona, de ettől függetlenül sem
lehetetlen követni a cselekményt, ami egyszerre több szálon fut.
A megszokott örkényes színészeken kívül sok vendégművész is játszott a darabban
és a zenére is nagy hangsúlyt fektettek, ami megadta az előadás alaphangulatát.
Ebben segített még a díszlet is, ami elég minimál volt, főleg a szürke és a
fehér dominált. A szürke a jelmezeken is visszaköszönt, nem voltak élénk színek
pár kivételtől eltekintve, mint a vörös zászló. Emiatt (számomra) kicsit olyan
volt az egész, mint egy visszatekintés, mintha a fekete fehér képek elevenedtek
volna meg.
Összességében
mindenkinek ajánlom, aki egy kis kikapcsolódásra vágyik, és nem riad meg attól,
hogy elgondolkodtató. Egyébként van egy olyan sejtésem, hogy hamarosan iskolás
csoportok is fel fognak bukkanni az Örkényben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése